Éppen válunk...
A problémám az, hogy anyósomnál lejárt a szavatossági időm. Nyilván, a válással szoros összefüggésben.
Bár a folyamat filozofikus disszertációba is beillene, csak röviden a háttér: tizenöt éve - még házasságban éltem - egy rendezvényen, távolról megláttam egy hófehér angyalt... És mivel a házasságom a feleségem súlyos alkoholizmusa miatt romokban hevert, tettem egy gesztust az "angyal" felé. Ő viszonozta. Jólesett vele lenni, szerény volt és alázatos, antialkoholista, aki mindenre megtalálta a vigasztaló szót. Bár feltűnhetett volna, hogy csendes agresszor, követelőző, végül úgy segített kipenderíteni a feleségemet a családi házunkból, mint a pinty. Később a gyerekeimet is.
Szóval jött a gólya, összeházasodtunk. A munkahelyen mindenki engem irigyelt, milyen csinos, fiatal feleséget szereztem. Az egész családja körbepuszilt, én voltam az Isten. Tetszett.
Aztán kiderült, hogy a feleségem egyszerű lélek, nem túl szorgalmas, társasági életre való igénye nulla, se sportot, művészetet, könyvet nem tud élvezni. Mindattól, ami korábban az életem része volt eltiltott, vagy "átnevelt". És természetesen az anyja - anyósom - nyálas befolyásolására szorul. Mind a ketten kizárólag a látszatra adnak, hogy "mit szólnak az emberek."
Otthon egyre több feladat szakadt rám, mindent én végeztem a háztartásban, a gyerek körül, minden hivatalos ügyet én intézek. Mikor már nem győztem, takarítónőt vettünk fel. De így se ment sokáig, mert a feleségem fejben kevés, egyetlen önálló és józan döntést sohasem tudott hozni.
Amikor kiemeltem őt a csóróságból, depresszióból, ízléstelenségből, a családjából mindenki engem ajnározott és a környékemen lihegett.
Súlyos volt a tandíj, tíz év kellett, hogy megelégeljem ezt a minőségen aluli életformát. Az én kis fehér angyalom tüzet lehelő ördöggé változott. Beadtam a válókeresetet. Persze a feleségem mindent vinne, amibe csak úgy beleült. Anyósom szemében ma már egy féreg vagyok...
Hogy is van ez? Ilyenek a hófehér angyalok?
