Három gyerekem közül kettő a mai szokásokhoz képest hamar önállósodott. Hálás voltam a sorsnak, hogy a legkisebb, az egy szem fiam sokáig a szülői házban maradt - legalább érzem, hogy család vagyunk még, hogy van kikről gondoskodni. Okos, értelmes, helyes a fiam, sok lány forgolódik utána, elég nagy társasági életet él. Barátokkal, barátnőkkel bulizik, utazgat. Nagy részük bejáratos az otthonunkba, a gyerekkori "pizsama-parti" átment bulizós éjszakákba, melyek után reggelente békésen alvó fiatalok között próbáltam csendben lefőzni a kávét. Úgy gondoltam, jobb, ha szem előtt van a gyerek, mintha ki tudja, hol csavarogna.

Az egyik ilyen éjszaka után csendesen osontam a nappali felé, és észrevettem, hogy a fiam szobája résnyire nyitva van. Odalopóztam, hogy becsukjam, és persze óhatatlanul bepillantottam. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy a fiam, és a legjobb barátja félmeztelenül, egy szál alsónadrágban, egymást átölelve alszanak. Igazából én másképp képzeltem a "kis kifli, nagy kifli" pozitúrát, azaz nem másképp, hanem mással. Mondjuk egy lánnyal.

Behúztam az ajtót, és már arra sem emlékszem, hirtelen elsötétedett-e a világ előttem, vagy megvilágosodott? Mi a helyes viselkedés: kérdezzek, kérjek magyarázatot, vagy hallgassak? Létezik, hogy csak mámoros hangulatban, véletlenül keveredtek egy ágyba? Vagy ne legyek naiv? Esetleg várjak, míg a fiam szóba hozza az esetet?

Nem vagyok prűd, de annyira modern se, hogy szó nélkül elmenjek emellett az esemény mellett. Egyelőre próbálok úgy viselkedni, mintha nem láttam volna semmit, bár szeretném tisztázni a helyzetet. 

Lehet, hogy menyem helyett lesz még egy "vőm"?