Nem volt túl jó kapcsolatom az anyámmal, így "szokás szerint" a házasságba menekültem. Nem csak a párválasztást figyeltem, hanem az anyósjelöltemet is, aki fantasztikusan jó asszony volt. Nem mondhatnám, hogy negédes, sőt, elég szigorú, de pontos, segítőkész, tiszta, precíz. Úgy éreztem, nagyon jól egymásra találtunk, minden szeretetemet, dédelgetésemet felé mutattam ki. Mondjuk nagy elérzékenyülést nem mutatott, de nem is vártam, tudatában voltam, hogy respektál, jólesik neki a viselkedésem.

Évtizedek kellettek hozzá, hogy valami eltörjön bennem. Együtt laktunk már, a férjem, zárt ajtó mögött gyakran beült hozzá beszélgetni. Tök mindegy, hogy hallgatóztam-e, vagy sem - állítom, hogy nem -, egyszer csak hallom, hogy a duruzsolás közepette anyósom azt sziszegi a foga között, hogy "ez a siksze". És magamra ismertem a történetben. Na, ekkor már megálltam az ajtó mögött. A szövegkörnyezetből döbbenten jöttem rá, hogy rólam van szó, valamit mégsem az ő ínyére csináltam.

Kivert a víz, elszédültem, szinte rosszul lettem a döbbenettől, hogy csalódnom kellett abban, akit anyám helyett anyámként szerettem, tiszteltem és gondoztam.

Odébb szédelegtem, próbáltam túlélni a történetet, de soha többé nem tudtam úgy bánni anyósommal, mint azelőtt. Sőt. Teljesen levettem a kezem róla. Minden megvilágosodott, a korábbi "türelem", kedvesség, elfogadás. Mind álságos számítás volt.

Ma is ott cseng a fülemben ez az egyetlen szó, amit egyáltalán akkor néztem meg, mit is jelent. Mélységes csalódással töltött el ez a képmutatás. Minden megvilágosodott.

Nem tettem szóvá, de ettől kezdve a mosolyom fagyos volt, a cselekedeteim kizárólag a rideg végrehajtásra korlátozódtak.. 

Csodálkozik valaki?