Majd' egy éve adtam a fiamnak egy nagyobb összeget, mondván, tegye bankba, hogy ha velem bármi történik, ne legyen gondja a költségekkel, meg tudja adni a tisztességet...

A napokban kiderült, szemüveg kellett neki, mert már a munkájában is hátráltatta, hogy rosszul lát, s mivel a szemüveg több százezres tételre rúgott, kénytelen volt hozzányúlni a bankbetéthez, de "majd visszapótolja..."

Meghökkentem: ugyan miből pótolja vissza?

Kérdeztem, muszáj volt ilyen drága szemüveget csináltatnia? Nincs valami mérsékeltebb áru, ami ugyanilyen jó? Nincs, szabadkozott a fiam, hogy megfelelően lásson minden helyzetben, ezt kellett választania. Számomra nehezen érthetőek ezek a csillagászati árak, de nincs mit tennem. De a családi hozzáállás régóta szálka a szememben...

Se ő, se a felesége nem keres milliókat, épp, hogy a kötelező költségekre elegendő a pénzük. A gyerekek járnak tornára, különórára, egészségügyi kezelési kiadásaik is vannak, a növekvő gyerekek igénye egyre nagyobb, ők is - ahogy az anyuka is - szemüvegesek... Érdekes: minden kiadás a közösből megy, csak éppen, ha a fiamnak kell valami, akkor azt "oldja meg ő..." Nem a szemüveg az első eset. Ha cipő vagy új télikabát kellene neki, akkor legyen mellékese, zsebpénze rá...A menyem természetes igénye, hogy kozmetikushoz, körmöshöz, hétvégenként uszodába járjon, mert "jót tesz a gerincének". A szabadnapjait mindig hétköznapra kéri, mert akkor a gyerekek iskolában vannak, és "tud magával törődni egy kicsit." 

Esténként a fiam főz, terít, mosogat, ha elfelejt megolajozni egy nyikorgó zsanért, botrány lesz belőle... Kérdeztem a fiamat: ha te ki akarsz kapcsolódni, mit csinálsz? Mire a válasz: anyu, ha véletlenül akad fél óra szabadidőm, elmegyek és körbebiciklizem itt a kiserdőt." Azt hittem, megszakad a szívem!

Már évek óta látom ezt a tendenciát, de nem tettem szóvá, és most se szólok, csak magamban rágódok. Úgy veszem észre, minél több dologról mond le a fiam, annál több lemondást vár el tőle a menyem. Hülyének nézik a fiamat, és ennek nincs határa!