Fiatalon nősültem, mert akkor még ez nem volt szokatlan, de főleg azért, mert én is menekültem a szülői környezetből. Szerencsém, hogy olyan társat találtam, akinek felmenőkig rendezett családja volt. Tőlük, fokozatosan tanultam meg, mi az összetartozás, összetartás, tisztelet, áldozatvállalás és önzetlen szeretet. 

Három gyermekünk született, én és a feleségem igyekszünk mindent megadni nekik körülményekben és érzelmekben is, aminek mi - legalábbis én- híján voltam. 

Anyósom az első szóra ugrik, ha segítségre van szükségünk, ha nálunk tartózkodik, akkor is pont annyit van jelen az életünkben, amennyire szükség van. Még csak véletlenül se szól bele a nevelési módszerünkbe, életvitelünkbe, napirendünkbe. Tudom, hogy mindig számíthatunk rá, még külföldi kiküldetésemkor is hozzánk utazott, amikor segítségre, felügyeletre, vagy éppen egy szusszanásnyi pihenésre volt szükségünk a feleségemmel.

A gyerekek is imádják, bár néha erélyesen rájuk szól. Nem bánom. Pont akkor, amikor nekünk, szülőknek már elfogyott az energiánk, vagy belefáradtunk a fegyelmezésbe. Na, akkor jön a nagyi, és csodák csodája, mindjárt rend támad.

Nagyon hálás vagyok a sorsnak - és anyósomnak személy szerint -, hogy példát mutatott szeretetből, elfogadásból, együttműködésből!