Fiatalon minden nő szent esküvel fogadja, hogy ő jó anyós lesz. Az egyetlen jó anyós a világon. Aztán amikor oda kerül a sor, valahogy megsárkányosodnak az anyák…

Én el akartam kerülni ezt a sárkányosodást. Ennek jegyében kellő távolságot tartottam, természetesen boldogan, büszkén figyeltem őket.  Sose kérdeztem, hol voltak, mit csinálnak, hová mennek, pedig csak velük kellett volna örülnöm, ha elmondják egy-egy programjukat vagy munkasikerüket. Pár háztömbnyire laknak tőlem a fiatalok, de kínosan ügyeltem arra, nehogy ok nélkül "beállítsak" hozzájuk. Ha invitáltak magukhoz, akkor is inkább elhárítottam, mondván, nem akarok a terhükre lenni. Nem vezettem be, hogy "felszaladok" egy kiló friss gyümölccsel vagy zöldséggel, egy kávéra, ha "útba estek" dolgaim során. Meghívni magamhoz ugyan nem mulasztottam el őket, kedvenc ételükkel készültem mindig, ilyenkor igazán kellemesen elbeszélgettünk. 

Évek teltek el, míg ráébresztettek, hogy ez nem kellő, hanem túlzott távolságtartás. Mivel nem voltak tisztában az általam felállított szabállyal, ők is egyre ritkábban tették tiszteletüket nálam, bár lett volna rá igény - mondták később. 

Nagy sokára került szóba szemtől-szembe ez a téma. Akkor a fiatalok bevallották, jólesett volna, ha egy kicsit érdeklődőbb vagyok.  

Meglepődtem. Azt hiszem, még nincs késő ahhoz, hogy én magam korrigáljak a helyzeten.