Három éve nősültem, másfél éves a kislányunk. Budapest egyik külső kerületében lakunk, családi házban, a feleségem családi házában. Azért hangsúlyozom, mert úgy érzem, anyósom abban a hitben van, számításból „kezdtem ki” a lányával, a nálam hat évvel idősebb Jutkával. Megismerkedésünkkor ugyanis már nyakig voltam a deviza-károsultságban, ami semmit sem változtatott az érzelmeimen, sőt: nagyon rosszul éreztem magam a „vagyonos” barátnőm előtt.

Pár éve vidékről költöztem a fővárosba, mindig igyekvő voltam, jó a szakmám, eltartottam magam, lakást is vettem, a már említett deviza-alapú hitelből. És jött a szerelem, Jutka személyében, majd összekötöttük az életünket.

Kettőnk közt minden rendben, mégis úgy érzem, megvető és gyanakvó pillantások kereszttüzében égek a családjukban. Anyósom erősen rajtam tartja a szemét nem csak átvitt értelemben, hanem valóságosan is. Akármikor érek haza, kora délután vagy késő éjjel, ő mindig ott üldögél, „babázik” vagy segít Jutkának, ahogy mondja. Amint belépek, hatalmas sóhajjal feláll, és hazasétál. Tudniillik a szomszéd utcában lakik.

Szombatonként már délelőtt fél tízkor csönget, becsörtet egy tányér frissen sült pitével, palacsintával, vagy megkérdi, kell-e valami a boltból, piacról? Többször előfordult, hogy felháborodva papolt, mert én még ágyban vagyok, és játszom a gyerekkel…

Nem tudok nyugodtan végigmenni egy szál gatyában a házban, mert bármelyik pillanatban megjelenhet. Okoskodik, hogy a kertben mit hová ültessünk, háborog,, miért nincs még lenyírva a fű, és mért nem cseréltük a csillárban a villanykörtét, ami pár napja kiégett. Célozgat, hangosan kalkulál, mi, mennyibe kerül, és ki mennyivel szállt be a költségekbe. Úgy érzem, a feleségemmel és a gyerekkel nem lettünk önálló család.

Szóba hoztam Jutkának, hogy zavar ez az állandó felügyelet és célozgatás, ő is egyetért, hogy a mama az egész kerületet felhizlalná, annyi ételt hoz. Mégsem állítja le az anyját, azt mondja, neki köszönheti a házat, nem fogja megsérteni.

Félek, hogy egyszer elfogy a türelmem és mindenki, mindenkivel összerúgja a port.

Vagy tűrjem egy életen át, hogy bevándorlónak, számítónak és élősködőnek tart?