Nálunk azzal kezdődött a konfliktus, amikor a gyerekeket a nagyszülőkre bíztuk. Tulajdonképpen ők biztattak, menjünk kettesben pár napot kikapcsolódni a férjemmel. Tisztában voltak vele, milyen rendszerben neveljük a kicsiket – ne gondoljatok vasszigorra -, csak mondjuk az étkezés, lefekvés, tévézés idejére, tartamára. Nem volt újdonság a nagyik részére, hogy ritkán teszünk édességet a gyerek elé – azt is legfeljebb étkezés után -, cukrozott italokról szó sem lehet, legfeljebb ritkán, eredeti gyümölcsszörp, esténként szigorúan ellenőrzött fogmosás és időben lefekvés, megnyugvás. Bólogattak, nyugtattak, minden rendben lesz, ne aggódjunk.

Nagyon ránk fért a kikapcsolódás, jól is éreztük magunkat.

Hazatértünk, átvettük a gyerekeket épségben, megköszöntük az „ügyeletet”. Lassanként, a gyerekek egy-egy elszólásából derült ki, hogy míg látóhatáron kívül voltunk, korlátlan habzsi-dőzsi volt a legkülönfélébb nyalánkságokból, gumicukor, kóla, chips, vattacukor – minden, mit csak a gyerekek megkívántak. Először nem akarták elfogadni, de amikor a nagyi legyintett, cinkosan kacsintott egyet: csak anya meg ne tudja - győzött a hiányérzet.

Elfogott a méreg, és nem durván, de jól kiosztottam anyósomat. Mire ő csak nevetgélt, hogy mikor egyen a gyerek cukorkát, ha nem kiskorában, és a Mikulás se répát hoz nekik, hanem édességet. És különben is, a gyerekek is „szabadságon voltak”, hogy is gondolom, hogy lett volna szíve megtagadni "az ő drága kis angyalkáitól" bármit is, lényeg, hogy jól érezték magukat.

Ebben eltér a véleményünk, mert szerintem a szülők szokásai és elvei szerint kellene felügyelni az unokákra, ha már olyan szívesek, jót akarnak nekünk és elvállalják őket pár napra.

Szerinted?