Negyedik lecke: Márti (Zoli anyja, Andi anyósa)
Mondta a fiam, hogy hétvégére elutaznak Tompára. A sógornőjéhez. De minek? Egész héten dolgozik, legfeljebb másnaponta néz be hozzám a presszóba. Megiszik egy sört, váltunk pár szót, aztán megy haza. Mért nem tudnak otthon maradni? Állandóan csak mennek, meg mennek. És pont Anyák napján. Na, majd kíváncsi vagyok! Bezzeg az anyósnak biztos benyalnak, mert ugye Andika kimódolja… Mindegy, ne is beszéljünk róla. A menyem sose hozza fel a presszóba a gyereket, hogy megnézzem.
Vasárnap van. Anyák napja. Nekem ugyan nem! Tele a presszó részegekkel, egész nap ez volt, csak hályogos szemmel vigyorog mind! Már az ideg öl meg, ha meglátom őket, de hát ebből élek, mosolyogni kell…
Hogy mennyire unom, végre mindjárt záróra. Mi ez a reflektor a teraszra? Ha még egy csapat szomjas csapat, biz’ Isten nekik megyek!Mindjárt lenyelem a sörcsapot!
Az ajtóban ott a fiam, vagy mosolyog, vagy vigyorog, egy csokor virággal a kezében. Andi hol van? – kérdem, miközben megpuszil, de lehet, hogy csak a levegőbe cuppant, és motyog valamit az anyák napjáról. A kocsiban - mondja. - Alszanak a gyerekek… Csak beugrottam, anya, ne haragudj, nem maradok sokáig. Boldog anyák napját kívánok! Szeretlek. Nem haragszol, ha most elmegyek? Még össze kell szednünk magunkat holnapra, tudod, iskola, óvoda, munka…
Elszorul a szívem… Á, dehogy haragszom, menjél csak. Köszönöm szépen.
Tényleg nem megyek ki. Nem bírom látni Andinak az a savanyú képét. A virágcsokor se bírja ki hazáig. Hétfőn meg szünnap. Kukába vele, csak a szívemet fájdítaná, ha ránéznék…
